Lavrov bemondta az ukrajnai invázió célját
Szergej Lavrov orosz védelmi miniszter vasárnap este Kairóban az Arab Liga csúcstalálkozóján kijelentette, Moszkva célja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és kormányának eltávolítása – írja az AP.
Szergej Lavrov orosz védelmi miniszter vasárnap este Kairóban az Arab Liga csúcstalálkozóján kijelentette, Moszkva célja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és kormányának eltávolítása – írja az AP.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tárgyalt Moszkvában. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón elmondta, a már megkötött szerződéseken felül további 700 millió köbméter földgáz megvásárlása szükséges ahhoz, hogy az ország a következő hónapokban teljes biztonságban legyen. Lavrov azt mondta, meg fogják vizsgálni a magyar kormány kérését.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvába utazik, ahol találkozik Alexander Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, Denis Manturov ipari és kereskedelmi miniszterelnök-helyettessel, valamit Szergej Lavrov külügyminiszterrel - tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő az MTI-t.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz RIA Novosztyi hírügynökségnek azt nyilatkozta, Moszkva katonai céljai túlmennek a Donbasz-régión – írja a Reuters.
Moszkva feltételei teljesen mások lesznek, ha újraindulnak az orosz-ukrán tárgyalások - jelentette ki Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó újságíróknak hétfőn.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a G20-országok indonéziai csúcstalálkozóján kijelentette, a Moszkvával szembeni szankciók gazdasági hadüzenettel érnek fel a Nyugat részéről – írja a Reuters.
Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter szerint kész lehet Oroszország Ukrajnával és Törökországgal a gabona ügyében tárgyalni.
Vang Ji kínai külügyminiszter szerint Kína és Oroszország „erős rugalmasságot és stratégiai elszántságot” tanúsítanak kapcsolatukban a változékony globális helyzet közepette – írja a CNBC.
A nemzetközi közösség segíteni fog abban, hogy Oroszország ukrajnai hadműveletének következményei ne destabilizáljanak más országokat - jelentette ki csütörtökön Annalena Baerbock német külügyi tárcavezető Baliban, a világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságait tömörítő G20 csoport külügyminisztereinek találkozóján.
A diplomáciai utat nevezte az ukrajnai háború egyetlen lehetséges lezárási módjának csütörtökön Hosszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval tartott közös sajtótájékoztatóján Teheránban.
Nem Oroszország, hanem Ukrajna blokkolja a gabonaszállítmányokat saját tengeri kikötőiből tengeri aknákkal, ráadásul eleve túlértékelik a nyugati országok Ukrajna szerepét a globális élelmiszer-ellátásban – mondta Törökországban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Ukrainszkaja Pravda beszámolója szerint.
Oroszország londoni nagykövetsége meglehetősen bizarr üzenetet tweetelt Szergej Lavrov külügyminisztertől. Az orosz külügyminiszter arra figyelmezteti a Nyugatot, hogy fegyvereket küldeni Ukrajnába "kockázatos út - írja a brit Sky News.
Elfogadhatónak nevezte szerdán Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter az ENSZ-nek azt az elképzelését, amely szerint egy tengeri folyosón újraindítanák az ukrán gabonaexportot a Fekete-tengeren. Közben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban azt mondta, az élelmiszer bekerült az orosz rezsim terrorfegyver-arzenáljába, csak így lehet azt jellemezni, hogy Moszkva blokád alá vont 20 millió tonna ukrajnai gabonát, és a szántóföldeket támadja, ellehetetlenítve az ukrán gazdák munkáját.
Sokaknak fejfájást okoz, hogy Szerbia nem minden csoportba akar beállni, ezért is okozott felháborodást, hogy Belgrád fogadná Szergej Lavrov orosz külügyminisztert - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a közszolgálati televízióban (RTS), hozzátéve, hogy rég nem tapasztalt akkora "hisztériát" Szerbia ellen, mint amely most alakult ki. Vucic azután beszélt a szerb állami TV-ben, hogy Lavrov lemondani kényszerült szerbiai útját.
Veszélybe került Szergej Lavrov hétfőre és keddre tervezett belgrádi látogatása, Montenegró, Észak-Macedónia és Bulgária ugyanis megtiltotta, hogy az orosz külügyminisztert szállító gép használja a légterét - közölte értesülését vasárnap az internetes oldalán a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.
Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok növelik annak kockázatát, hogy más országok is belesodródhatnak az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, Szaúd-Arábiában tett látogatása során. Úgy vélte, a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Ukrajna újabb és újabb fegyvereket kér.
Az Institute for the Study of War amerikai agytröszt legújabb jelentése szerint Igor Girkin volt titkosszolgálati tiszt, akit a maláj MH17-es repülőjárat Ukrajna fölötti lelövésével is gyanúsítanak, keményen bírálta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert hétfői nyilatkozata miatt.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a francia TF1 tévécsatornának adott interjújában elutasította azokat a feltételezéseket, hogy Putyin beteg lenne.
A donbaszi régió „felszabadítása” „feltétlen prioritás” Oroszország számára, a többi ukrán területnek magának kell döntenie jövőjéről – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap.
Oroszország azt várja Ukrajnától, hogy elfogadja követeléseit és felfogja a valós helyzetet - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozva.
Nem a legjobb helyek a turisták számára.
Az orosz-ukrán háború hírei percről percre.
Nagyot javult egy hét alatt.
Villámgyorsan fordult át a piaci hangulat.
Érdemes tudatosan bankot választani, ha pénzre van szükségünk.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.